2017. december 18., hétfő

Ezért haragra gerjedt népe ellen az Úr, és megutálta örökségét.
Pogányok kezébe adta őket, gyűlölőik uralkodtak rajtuk.
Sanyargatták őket ellenségeik, és meg kellett alázkodniuk előttük.
Sokszor megmentette őket, de ők önfejűen engedetlenek maradtak,
és mélyre süllyedtek bűneik miatt.”
(Zsolt 106,40-43
)

A bűnök között az önfejű, megátalkodott engedetlenség a legrosszabb, amikor minden eszközzel megpróbál észre téríteni az Úr, de az ember semmi módon nem hajlandó az életet választani. Izrael népe olyan volt a zsoltár írása idején, mint az a sofőr, aki elé egyre sűrűbben rakják ki a „Vigyázz, szakadék!” feliratú táblát, de ahelyett, hogy fékezne, inkább a gázra lép. Könyörögtek a baj idején, majd mikor jobbra fordult a sorsuk, kezdtek mindent előröl. Mindig zuhanás lett a vége. Sokszor megmentette őket az Úr, de nem tanultak belőle. Végül Egyszülöttét küldte el az Atya, hogy aki hisz, megmeneküljön. Mindent megtett, csak el kell fogadnunk. A kérdés, hogy mit választunk: A bűn zsoldját, vagy az Élet Urát?

Kedves Testvérünk, gyülekezetünk honlapja a www.veresiref.hu címen érhető el.