2016. október 10., hétfő

„Serkenj fel! Miért alszol, Uram? Ébredj föl, ne taszíts el végképp!
Miért rejted el orcádat, miért felejted el nyomorúságunkat és ínségünket?”
(Zsolt 44,24-25
)

Vannak olyan élethelyzetek, amikor egészen úgy tűnik még a hívő ember számára is, hogy Isten elfeledkezett rólunk. Valahogy semmi sem sikerül, és olyan, mintha imádságaink is visszahullanának az égből. A hitben járó ilyenkor nem tagadóvá, hanem keserves kiáltóvá válik, aki azért nem hallgat, mert tudja, hogy nincs más esélye az Úron kívül. És Isten mégis hallgat, mert a szabadítás ideje nem akkor jön el, mikor mi a szükségét érezzük, hanem akkor, mikor annak az Úr által rendelt ideje van. Az igazi különbség mennyei Atyánk örök tervei, és az emberi gondolkodás között nagycsütörtök éjjelén válik nyilvánvalóvá, mikor a tanítványok az angyali seregek segítségét várják, de Jézus nem tesz semmit, mert az Atya tervét váltja valóra. Hosszú időnek kell eltelnie, mire megértik, hogy a nagy nyomorúság a javukra válik. Amit minden elveszítésének gondolnak, az valójában a legnagyobb áldás. Az Úr nem felejti el nyomorúságunkat és ínségünket. Nem is alszik, hogy nekünk kellene felébreszteni. Arra vár, hogy megértsük, és cselekedjük végre az ő akaratát.

Kedves Testvérünk, gyülekezetünk honlapja a www.veresiref.hu címen érhető el.