2016. április 2., szombat

„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el? Távol van tőlem a segítség,
pedig jajgatva kiáltok! Istenem! Hívlak nappal, de nem válaszolsz,
éjszaka is, de nem tudok elcsendesedni.”
(Zsolt 22,2-3)

Amikor nagy bajban vagyunk, mindenki szájából felszínre tör a segítségkérés imádsága. Először mindig magunk akarjuk megoldani problémáinkat. Később emberektől várjunk, hogy segítsenek. Istenhez akkor fordulunk, ha már minden más lehetőséget kimerítettünk. Ilyenkor nem tudnak elcsendesedni lelkünk gyötrelmes kiáltásai. Hívjuk az Urat éjjel és nappal, talán megszánja nyomorúságunkat és könyörül rajtunk. – Dávid prófétai imádsága nem a mi személyes emberi próbatételeinkről szól. A zsoltár Nagypénteken teljesedett be, mikor a mi Urunk, Jézus Krisztus ezekkel a szavakkal fohászkodott Atyjához gyötrelmei között. Lelkének mély fájdalmát vitte fel a keresztre, ahol a világ bűneiért sóhajtott. Ő lett elhagyatott, hogy minket megtalálhasson. Ő jajgatott, hogy bennünket megvigasztaljon. Ő szállt alá a poklokra, hogy mindenkit megmentsen, aki hisz őbenne. Ő lett átokká, hogy mi áldást nyerjünk kiomló vére árán. Isten pedig hallgatott akkor és hallgatott másnap is. Nem érkezett segítség a könyörgő szóra. Harmadnapra viszont a mennyei Atya örökérvényű választ adott az egész világnak, mikor feltámasztotta a Fiút a halálból.

Kedves Testvérünk, gyülekezetünk honlapja a www.veresiref.hu címen érhető el.