Nem a félelem lelke

„Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7)

Valami olyan történik most körülöttünk a világban, amire még nem volt példa ennek a nemzedéknek az életében. Hallottunk ugyan hasonló dolgokról a nagyapáinktól, a nagyanyáinktól, de azok olyan távolinak tűntek akkor is. Találunk feljegyzéseket a történelemben, de mindig is ott volt bennünk a kételkedés, hogy „régen volt, talán igaz sem volt”. De most itt van kikerülhetetlenül. Egy ideig nyugtattuk magunkat, hogy messze van Kína, ide nem ér el a baj, de aztán minden megváltozott. És nem tehetünk semmit a helyzet ellen, amibe kerültünk. De nem is a helyzet ellen kell valamit tenni, hanem abban a felelősségteljes kihívásban, amiben vagyunk. Mert a világ nem csupán a kormányok viselkedésére figyel ebben a vészterhes időben, hanem azokéra is, akik Jézus Krisztus követőinek mondják magukat. Nekünk ő az Urunk, aki mennyei Atyánk üzenetét közvetíti felénk, és az ő utasításait kell betartanunk, ha azt akarjuk, hogy minden rendben legyen.

A legfőbb utasítás, ami az Úr Igéjéből szól, így hangzik: „Ne félj!” Mégpedig azért, mert a hitben járó embert is figyelmeztetni kell erre. Azt mondják, a Szentírásban 365 alkalommal szerepel ez a felszólítás. Minden napra jut belőle, mert az Úr Isten tudja, hogy szükségünk van rá. De ez nem csupán felszólítás, hanem bátorítás is. Annak felmutatása, hogy Atyánk nem hagy magunkra minket egy percre sem. Elküldte közénk szent Fiát, Jézus Krisztust, hogy megszabadítson; és Jézus elküldte vigasztaló Szentlelkét, hogy velünk legyen minden napon, amíg ő visszajön.

Isten Lelke az erő, a szeretet és a józanság Lelke. Utat mutat, tanácsol, és megsegít feladataink elvégzésében. És a helyünkre állít.

Nehéz helyzetekben az emberek kapkodnak és ötletelnek. Istennek azonban határozott terve van, és ennek mi is részesei vagyunk. A világ várja, hogy utat mutassanak neki. Itt van a mi feladatunk. „Mert a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését.” (Róm 8,19). Ebben van a mi elsődleges feladatunk. Természetesen fontos szép és jó renddel elvégezni a dolgainkat. De mindannyiunknak, akik Krisztuséi vagyunk, egy irányba kell mutatnunk. És fontos, hogy ne féljünk, mert ez nem csupán a próba, hanem a bizonyságtétel ideje is. A körülöttünk élők fokozottan figyelik, mit tesznek a hívők ebben a nehéz helyzetben. Ha nekünk van Urunk, Istenünk, Megváltónk; és valóban életünkbe fogadtuk Szentlelket, akkor ennek látszania kell rajtunk. Ezért ne félj, testvérem, mert az Úr nem csupán nehéz feladatot ad, hanem erőt is annak elvégzésére.

Pál apostol súlyos életveszélyben írta ezt a levelet szeretett tanítványának, Timóteusnak. A helyzete reménytelennek tűnt, de Pál mégis tudta, hogy a helyén van. Lelki gyermekét is a saját helyére állította, és bátorította, mert biztos volt benne, hogy nem egyedül kell küzdeniük, hanem maga az Úr harcol értük.

A hívek serege olyan, mint a római légió, melyet azért nem tudtak legyőzni évszázadokon keresztül, mert feltétel nélkül engedelmeskedtek a vezér szavának a győzelem érdekében. Csakhogy nekünk nem kisebb Úr, mint maga Jézus Krisztus adja ki a parancsot. Akkor győzhetünk, ha nem kételkedünk, hanem engedelmeskedünk. Bízni kell, és nem félni! Százak, ezrek, milliók néznek ránk. Testvéreim! Ebben a hitharcban nektek is ki van jelölve a helyetek! Ha hűségesen tartjátok az Úrtól kapott pajzsot, a gonosz tüzes nyilai nem hatolhatnak át rajta!

Drága Harcostársaim Krisztusban! Ne féljetek, hanem küzdjetek! Nem a félelem lelkét kaptátok, hanem azt, hogy mutassatok Jézus Krisztusra, a hős vezérre, és másokat is bátorítsatok! Olyan csodálatosan írja ezt Bódás János „Ki van jelölve a helyed” című versében:

Azért van síró, hogy vigasztald,
és éhező, hogy teríts asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed.
Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat leljen karod között.
Azért roskadnak más vállai,
hogy terhüket te segítsd hordani.
Az irgalmat kínok fakasztják,
s mélység felett van csak magasság.
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved,
azért van, hogy te megmutathasd:
mennyi szeretet van benned.

Megmutattad-e néha legalább?
Enyhült, s szépült-e tőled a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt?
Ott is, hol eddig minden tiszta volt?

Ki vagy? Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Ki van jelölve a helyed,
ne nyugodj, míg meg nem leled.
Csak ott leszel az, aminek
rendeltettél. – Másként rideg,
céltalan lesz az életed.
Mag leszel, mely kőre esett,
elkallódott levél leszel,
mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, ami kárba veszett,
mit soh’se kap meg a beteg.
Rúd leszel, de zászlótalan,
kalász leszel, de magtalan,
cserép, amiben nincsen virág,
s nem veszi hasznod sem az ég,
sem a világ.

De minket azért rendelt ide az Úr, hogy jó földbe vetett mag legyünk. Azért, hogy Jézus Krisztus drága levele célhoz érjen. Azért, hogy a gyógyszert megkapja a beteg. Azért, hogy Krisztus kezében kifeszített zászló legyünk, melyre feltekinthetnek a félelmek között ingadozók. Azért, hogy utat mutassunk nekik a győzelemre. Hát ne féljetek, hanem biztassatok másokat is, „mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” Ámen

Fukk Lóránt
lelkipásztor

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.